Mint már előző, karácsonyi posztomban említettem, elkészült az Úgy elmennék, ha mehetnék c. concerto népi hangszerekre és szimfonikus zenekarra, amely Keller András ötlete nyomán fogant és szökkent szárba. Január 26.-án lesz a bemutató a Művészetek Palotájában, és íme egy interjú Mona Dániel tollából a Fidelión a mű keletkezéséről.
Rendkívül érdekes kísérletről van szó: a mű (hasonlóképpen, mint az Illés szekerén-szimfónia a klasszikus és a beatzenét,) a népzenét és a klasszikus szimfonikus muzsikát próbálja közös nevezőre hozni.
A feladat több okból sem volt könnyű.
Egyrészt én gyermekkoromban sajnálatos módon nem kerültem közelebbi kapcsolatba a magyar népzenével. Bach Brandenburgi versenyei megvoltak otthon, Verdi Traviatája vagy Trubadúrja szintén, Illés-, Koncz Zsuzsa-, Kovács Kati- és Neoton-lemezek szép számban. Magyar népzenénk nem volt. A népzene számomra mindig távoli, misztikus terület volt: hiába tanultam népzenét az egyetemen, hiába kellett írnom népdalfeldolgozást zeneszerzés órán, hiába hallgattam többször is Lajtha döbbenetesen bonyolult lejegyzésű Széki gyűjtését, maga a stílus, a műfaj, a hagyomány nem érintett meg különösképpen soha. Viszont többször is használtam kifejezetten emelkedett, földöntúli hangvételű zenét igénylő pillanatokban.
Ebben a műben viszont azzal szembesültem, hogy adott egy, a magyar népzene improvizatív világát mesterfokon űző együttes, illetve egy szimfonikus zenekar, amelyet viszont kisgyerekkoruk óta kottából játszó zenészek alkotnak.
Milyen lett hát maga a mű? A négy tételből a két lassú, az I. és a III. jelentős teret hagy a díszítéses, rubato játékot kihasználó népi hangszeres szólóknak. A III. tételben egyenesen egy szólisztikus hosszúfurulya-dörmögésben részesülünk. A II. és a IV. lendületes tánctételek, amelyek a két együttes stílusbeli különbözőségére építenek: ugyanazt a zenei anyagot egyikük így mondja, másikuk úgy. Hogy ebből mi lesz...
A mű főtémáit alkotó két fontos népdalt még Kolozsváron tanultam Demény Piroska nénitől (aki a város egyik két lábon járó enciklopédiája volt, népdalgyűjtő, valamint zeneoktató munkássága is a legjelentősebbek közé tartozik): az Úgy elmennék, ha mehetnék egy széki lassú: "Úgy elmennék, ha mehetnék / ha szabad madár lehetnék / szabad madár nem lehetek / hozzád, rózsám, nem mehetek."
A másik, A pünkösdi rózsa kezdetű, csángó népdal: "A pünkösdi rózsa nyáron virágozik, / az én édesem is akkor házasodik." Figyelem: két bővített szekundlépés is található benne!