Hírek

Egy nappal 43. születésnapom előtt elkészült az eddigi legfontosabb kórusművem, szám szerint a 71.

A címe Veni Iesu, veni amor. Szövege Csíkszentmihályi Mihály 1797-ben kiadott katolikus énekeskönyvéből való, és tudomásom szerint igazi hungarikum.

Egy himnusz, amelyben (már a címéből is kiderül), a szenvedélyes barokkra oly jellemző módon, az isteni és az emberi szerelem összefonódik. Szerelmi vallomás Jézusnak? Igen, a katolikus egyház ezzel a gondolattal vitte diadalra az ellenreformációt: a portestantizmus józan, puritán lelkiségével szemben a hitbuzgóságot, a vallási extázist helyezi előtérbe. Megpróbálja a heves emberi érzelmeket az isteni irányába fordítani. És mindez kiváló alapanyagul szolgál egy zeneműnek...

És az előadók? A sok évszázados angol kórusiskolai hagyomány egyik legcsillogóbb ékköve, a kamaraének mesterei, a kristálytiszta, kifejező és könnyed éneklés szinonimái: a The King's Singers.

Mégpedig koncertszerű előadás formájában.

1. Az előadás

Jó vagy rossz ez a műnek? És jó vagy rossz a nézőnek-hallgatónak, aki először hallja egy új színpadi mű minden egyes hangját?

Én, bevallom, nagyon örülök ennek: őrült sok hang van ebben a darabban, illetve meglehetősen sok gyors zene, és az énekesek is sokszor gyorsan énekelnek. Rengeteg információval fogom bombázni szegény hallgatót – valószínűleg kifejezetten kedvező, hogy első megszólaláskor nem vonja el a figyelmét a színpadi cselekmény is.

Ezenkívül ott van még a hangosítás kérdése: a darabban a hatalmas méretű szimfonikus zenekar (hármas fafúvósok, négy kürt, négy trombita, nagy vonóskar, sok ütőhangszer) mellett fontos szerepet játszik egy rockegyüttes is (két elektromos gitár, basszusgitár, két billentyű, dob). Ez a kétféle együttes szoros szimbiózisban működik egymás mellett: általában nem alá-fölérendelt viszonyban vannak, mint egy tisztességes rockoperában (ahol a rockegyüttes vezet, a szimfonikus zenekar kísér és csak színt ad hozzá), hanem egyenrangúak, párbeszédet folytatnak, sokszor egy tételen belül is változik a stílus és ezzel a hangszerelés. Nem árt, hogyha ezt a bonyolult hangosítási feladatot zavaró körülmények nélkül, kellő odafigyeléssel meg tudjuk oldani.

Tehát mindent egybevéve: hagyjuk hatni a zenét...

Mint már előző, karácsonyi posztomban említettem, elkészült az Úgy elmennék, ha mehetnék c. concerto népi hangszerekre és szimfonikus zenekarra, amely Keller András ötlete nyomán fogant és szökkent szárba. Január 26.-án lesz a bemutató a Művészetek Palotájában, és íme egy interjú Mona Dániel tollából a Fidelión a mű keletkezéséről.

Rendkívül érdekes kísérletről van szó: a mű (hasonlóképpen, mint az Illés szekerén-szimfónia a klasszikus és a beatzenét,) a népzenét és a klasszikus szimfonikus muzsikát próbálja közös nevezőre hozni.

A feladat több okból sem volt könnyű...

Kihasználva egy váratlanul kínálkozó lehetőséget, életemben először jártam Portugáliában: zsűritagként vettem részt a Fundãóban megrendezett nemzetközi kórusversenyen. 

Fundão a spanyol határtól nem messze, Lisszabontól északkeletre található. Ez a városka a lakhelye Luis Cipriano karnagynak, aki, több rangos kórusfesztiválon járva a világban, feladatának érezte, hogy saját városában is létrehozzon egy fesztivált, ezzel elősegítve a portugál kórusélet fejlődését. Nyilvánvalóan pici fesztiválról van szó, tizenkét kórussal és mindössze háromtagú zsűrivel: a már említett Luis Cipriano mellett a neves izraeli kóruskarnagy, Yuval Ben-Ozer, valamint a botcsinálta kórusszakértő, azaz jómagam hallgattuk végig a világ különböző részeiről érkezett énekkarok versenyműsorát, amelyek végén meglehetősen váratlannak mondható eredmény született...